Jönnek a kriptovaluta (Bitcoin) opciók is hamarosan!

kriptovaluta opciók

Mostanság óriási hype övezi a kriptovaluta piacokat. Szinte naponta olvasni Bitcoin vagy Ethereum szárnyalásáról vagy szakadásáról híreket. Az opciók sem maradhatnak ki ebből:).

Az OpcioGuru 2008-as indulása óta nagyon szépen látszottak a feltörekvő trendek a hozzám érkező email-es megkeresések alapján. Eleinte sokan kérdeztek forexről, majd később bináris opciókról. Mostanság elkezdtem leveleket kapni a kripto kereskedéssel kapcsolatban is, ami jól mutatja, hogy kezdi áttörni a mainstream küszöböt a téma.

Bitcoin, Ethereum, Blockchain

Ha még sosem hallottad ezeket a fogalmakat, akkor érdemes szétnézni a magyar weben, mert nagyon sok jó írást találsz róluk. Már angolul sem kell tudni ahhoz, hogy megértsd, miről szól ez a piac. Az ok, amiért a média is elkezdte felkapni a témát, a termékekben rejlő elképesztő profitálási lehetőség. Jó példa erre, hogy az Ethereum árfolyama 2017. januárban $10 volt, most (2017. okt.) éppen $300 felett van. A Bitcoin menetelése sem elhanyagolható. Idén januárban $800 volt az alja, a teteje pedig nemrég $5700 körül.

Az egész kirpto világ nem új, 2008-ban jött létre a Bitcoin, mégis egészen mostanáig keveset lehetett róla hallani. Eddig a "geek"-ek területe volt, azonban ma már nagy bankok is konzorciumokat alkotva próbálják feltérképezni a Blockchain technológiában rejlő üzleti lehetőségeket.

Jómagam is csak fél éve foglalkozom a témával intenzívebben. Informatikai vénával megáldva azt érzem, hogy óriási lehetőség van a Blockchain technológiában. Ezt sokan felismerték, ezért is szálltak el a kriptovaluták. Éppen ez az, ami a hozzá nem értő embereket is bevonzotta a piacra és a média is elkezdte felkapni a témát.

Vigyázat volatilitás!

Aki még sosem kereskedett semmilyen tőzsdei termékkel, az szerintem kerülje el a kripto tradinget. Ez nagyon nem a kezdők terepe. Ezeknél a termékeknél a napi 5-10%-os elmozdulás teljesen átlagos. A bid/ask spread széles, a kötési jutalékok még magasak, a kereskedési platformok kezdetlegesek. Igazi vadnyugat.

Íme, egy Bitcoin napos chart:

Bitcoin napos chart

Ha kezdő vagy, akkor a buy and hold (hodler-ek) jobb stratégia, mint a daytrading. Beülsz valamelyik kriptovalutába és tartod (ha hiszel benne). Persze ennek a mikéntje sem egyszerű, mert tőzsdére kell regisztrálni, saját wallet-et kell létrehozni, privát kulcsokat kezelni, stb.

Az egész kripto interface ma ott tart, mint a képküldés 20 évvel ezelőtt. Kellett hozzá egy analóg fényképezőgép, egy szkenner, egy PC és egy modem + Internet. Ma már a mobilon két kattintás az egész. Szóval van hová érnie a kripto világnak is, de ma már nagyon sok embert mozgat az ebben rejlő lehetőség és izgalom.

IT vénával rendelkezve engem kifejezetten izgat a téma és egyáltalán nem esik nehezemre a különféle wallet-ek kezelése, biztonsági megoldások bevezetése, stb. De az tény, hogy ez a világ ma még nehezen kezelhető a tömegnek.

Kripto opciós piac

A nagy hype nem kerülhette el az opciós piacot sem. Elsőként a LedgerX nevű cég kapott derivatív piaci engedélyt a kripto világra. Így hamarosan érkeznek a Bitcoin opciók. Erről már korábban írt a Bloomberg is. A cég konkrét CFTC engedélye itt található.

A LedgerX oldala alapján az látható, hogy 2017. szeptemberben akarták indítani, de még nem indult el. Reméljük hamarosan:)

A kripto piacon lévő hatalmas volatilitás kezelhetőbb lesz opciós termékekkel akár spekulatív, akár hedging oldalról. Egy biztos, iránymentes kereskedést meg sem próbálok velük:D.

Mivel itt maga az alaptermék nagyon mozog, így sokkal alkalmasabb opciós iránykereskedésre. Ha még sosem kereskedtél a kripto piacon, azt gondolom opciókkal jobb elkezdeni, mert nem kell stop megbízást alkalmaznod és sokkal jobban lesz kezelhető a kockázatod is.

Saját kripto próbálkozásaim

Említettem, hogy kb. fél éve foglalkozom a témával intenzívebben. Ugyan 2011-ben is már nézegettem a Bitcoint, de sajnos nem vettem:(

Jelenleg kétféle stratégiát alkalmazok a kripto piacon. Az egyik a buy and hold (hodler). Azaz nem akarok napi szinten kereskedni velük, hanem inkább csak felhalmozni azokat a (alt)coin-okat jó árfolyamon, amikben hiszek és látok lehetőséget.

A másik stratégiám az ICO elemzés és befektetés. Ha még sosem hallottál az ICO-ról, érdemes ennek is utánaolvasni. Totálisan átalakította a Venture Capital piacot. Ma már akár $50-100-t is be tudsz fektetni ígéretes startup cégekbe.

Régebben ez hogy nézett ki? Egy Facebook vagy Snapchat befektetés IPO előtt csak a kiváltságosok lehetősége volt. A tömeg akkor vehetett bele ezekbe a cégekbe, amikor a tőzsdére bevezették őket. Ez megváltozott az ICO létrehozásával. Ma már bármelyik startup-nak adhatsz pénzt, annyit, amennyit akarsz. Nincs alsó korlát. Ezzel ellentétben, ha ma angyal befektetőként akarnál beszállni hagyományos startup cégekbe (IPO előtt), átlagosan min. €100.000 befektetéssel kellene kalkulálnod. Na ez nem az átlagember terepe...

Ha jókor szállsz be egy ígéretes ICO-ba, a megtérülésed könnyen lehet akár 100x-os is. Természetesen az éremnek van egy másik oldala is: nem szabályozott piac, bármikor ellophatják a pénzed, nincs befektető-védelmi biztosítás és a legtöbb ICO startup valószínűleg nem viszi majd semmire, így a befektetésed 0 lesz a végére.

Az ICO az én olvasatomban olyan, mint egy DOTM Call opció azzal a különbséggel, hogy nincs benne időérték, így bármeddig tartható...;)

Félelem és kapzsiság - csak óvatosan

Az árfolyam mozgásokat látva elképesztő érzelmek dúlnak a kripto világban. Óriási a kapzsiság és olykor a félelem is. Ha most hallottál először a témáról, kérlek, ne ugorj bele ész nélkül (ne legyél FOMO). Csak olyan pénzzel kezdd el, ami nem fáj, ha elveszíted. Ha érdekel a téma és bele akarod ásni magad, akkor érdemes a kripto világra egy portfólió elemként tekintened.

Az én szabályom jelenleg az, hogy az összes kripto befektetésem és spekulációm nem haladhatja meg a teljes portfólióm 5%-át. Tehát jelenleg még csak "játék" szinten űzöm az egészet, és ha mindent elveszítek az sem fog megérinteni. Így érdemes elkezdeni!

Fontos még egyszer kiemelnem, hogy a téma jelenleg totálisan szabályozatlan, sok a benne rejlő kockázat így mielőtt belevágsz, végezd el a házi feladatod és járd körbe alaposan azt a területet, amibe pénzt fektetnél.

ui: ha érdekel mélyebben a kriptó téma, csatlakozz a facebook csoportunkhoz.

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Total 98%

Tags: bitcoin, blockchain, futures,

Tanulj az opciókról 30 napig ingyen!

Add meg, milyen email címre küldhetek neked 15 ingyenes leckét az opciózásról:





Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető tájékoztatók megküldése céljából kezelje.


Publikálás dátuma: 2017-10-19



Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető levelek megküldése céljából kezelje.